Az emberi test olyan, mint a gyurma. Remekül formázható. Nem csupán funkcionálisan, de formailag, sőt, szerkezetileg is alkalmazkodik a terheléshez, amely rendszeresen éri. Mindez egyben azt is jelenti, hogy kitartó, aktív munkával, a megfelelő edzéssel „átformálhatjuk” testünket, izmokat fejleszthetünk, növelhetjük tömegüket, „szálkásíthatunk”, sőt, a testtartásunkon is javíthatunk. A szinte korlátlan plaszticitásnak ugyanakkor negatív következményei is lehetnek. Az inaktív életmód, a mozgás hiánya és/vagy a helytelen terhelések ugyanis szintén nyomot hagynak a testünkön, többek közt mozgásszervi betegségekhez vezető, gyakran látványos izomegyensúly megbomlások formájában.
De mi is az izomegyensúly megbomlás és vajon miért vezet degeneratív, azaz kopásos betegségekhez?
Szervezetünk elképesztően okos. A kevéssé, vagy egyáltalán nem használt részek/szövetek működtetésére tett erőfeszítéseit csökkenti, hisz úgy ítéli, hogy feleslegesen vonnak el energiát más folyamatoktól. Az ily módon felszabaduló többletet arra használja, hogy megerősítse a nagyobb fizikai igénybevételnek kitett területeket.
Mindezt remekül illusztrálja az űrhajósok testének átalakulása. Köztudott, hogy az asztronautákat igencsak fenyegeti a csontritkulás réme. A világűrben nincs gravitáció, így a súlytalanság miatt a csontokat nem éri a földön megszokott állandó terhelés. Az űrhajósok szervezete tehát úgy ítéli, hogy nincs szükség erős csontokra, bősz csontlebontásba kezd (jobban mondva az állandóan zajló építő és lebontó folyamatok közül a lebontó folyamatok kerülnek túlsúlyba), és a felszabaduló energiát más, fontosabbnak ítélt területek építésébe fekteti.
A fentiekhez hasonló folyamat zajlik le az izmoknál is. Ha egy izmot nem használunk, lassan sorvadozni kezd, míg azok az muszklik, amelyeket rendszeresen terhelünk, jócskán meg-, sőt, gyakran túlerősödnek. Van azonban egy aprócska bökkenő: a természet nem véletlenül alkotott bennünket olyanra, amilyenek eredendően vagyunk. Az izmok szimmetriája, harmonikus együttműködése jóval több mint esztétikai kérdés. A megfelelő izomegyensúly nem csak a helyes (és elegáns) testtartás kialakításáért és fenntartásáért felel, hanem a test stabilitását és megfelelő működését is ez biztosítja. Ha az egyensúly megbomlik, nem csupán testünk deformálódik, de komoly mozgásszervi, sőt, belső szervi problémák is várhatnak ránk. Nézzük meg a folyamatot néhány jellemző példán keresztül!
A test elülső és hátulsó fele közti izomegyensúly megbomlás (pl. ülőmunka, autóvezetés, biciklizés stb.)
Hosszas, helytelen ülés (szinte mindegy, hogy az íróasztal vagy a gépjármű kormánya előtt, esetleg kerékpáron) során inaktívvá válnak a nyak elülső részén lévő mélyizmok, így teljes egészében a nyak hátulsó részének izmaira hárul az előretolt fej megtartása. Ezzel párhuzamosan előreesnek a vállak is, így a mellkas izmai (különösen a mellizmok) rövidülnek, a hát felső szakaszának izmai túlnyúlnak és gyengülnek. Mind a nyak, mind a törzs izmai közt megbomlik tehát az egyensúly. Néhány hónappal/évvel később tükörbe nézve valami ilyesmi látvány tárul elénk:
A test két oldala közti izomegyensúly megbomlás (fodrász, fogorvos, teniszező stb.)
Ha az egyik testfelet tartósan jobban terheljük, mint a másikat, a két oldal közti egyensúly bomlik meg. A túlterhelt oldalon rövidülnek, míg az ellentétes oldalon megnyúlnak és gyengülnek az izmok. Íme az eredmény:
Izomegyensúly megbomlások azonban nem csak a test elülső és hátulsó része, illetve két oldala közt jöhetnek létre. Gyakori, hogy az egyes „izomrétegek” között szűnik meg a harmónia. Hogy csupán egyetlen példát említsek, az öncélú, kizárólag a látványra – azaz a felszínesebb izmok tömegének növelésére – törekvő, az egészséges testmozgás alapelveit figyelmen kívül hagyó testépítés során diszharmonikusan eddzük az izmokat. Az egyoldalú izomépítés hatására a felszíni, látványos izmok tömege (és mérete) jelentősen megnövekszik, ugyanakkor a gerincet stabilizáló, azt tehermentesítő mélyizmok relatíve fejletlenek maradnak, hisz ezek karbantartása egész más edzésmódot igényelne. Ilyenkor nem csak az izomegyensúly bomlik meg (és a gyenge és inaktív mélyizmok helyett a felszíni izmok végzik majd a test stabilizálását – természetesen igencsak tökéletlenül, hisz nem ez lenne a feladatuk), de felgyorsulnak a degeneratív folyamatok is, hisz az egyre növekvő testsúly és a fejletlen mélyizomzat miatt jelentős többletterhelés hárul a gerincre, a csigolyákra és a porckorongokra.
Izomegyensúly megbomlás tehát akkor alakul ki, ha
1, egy-egy izmot/izomcsoportot hosszú időn keresztül erősebben terhelünk, mint egy másikat ÉS
2, a helytelen, egyoldalú terhelés mindennapos kompenzációjára nem fordítunk figyelmet
A folyamat következtében jelentősen megváltozik testtartásunk (lásd a fenti képeket), felborul a test statikája, és egyenlőtlen lesz a csontokra, ízületekre eső terhelés is.
Vessünk csak egy pillantást a féloldalas terhelés következtében kialakuló testtartást ábrázoló képre! Nehezen vitatható, hogy a fiatalember testének bal oldalán lévő izmokra, csontokra és ízületekre jóval nagyobb terhelés esik, mint a jobb oldaliakra. Képzeljük el, mi történik a túlterhelt szövetekkel, ha hosszú éveken át fennmarad ez az aránytalanság!
Ha a terhelési viszonyok az optimálishoz képest megváltoznak (azaz a természetesnél nagyobb terhelés éri az ízületeket) felgyorsul a porckopás (gerinc, csípő, térd stb.), a meszesedés és a többi degeneratív folyamat, s hamarosan komoly fájdalmakkal és még komolyabb betegségekkel kell szembenéznünk. Mindezeken felül a testtartás romlásával mozgásaink is összerendezetlenné, diszharmonikussá válnak, sőt, a belső szervek működése is csorbát szenvedhet.
Utóbbira csupán egyetlen példa: (helytelen) ülés során a vállak előrebuknak, és mintegy „összeesik” a mellkas. Mindez a légzésfunkciót is jelentősen befolyásolja, hisz egész egyszerűen jóval kevesebb tér marad a levegő befogadására, légzés helyett csak pihegünk, és a szükségesnél kevesebb oxigén jut el szerveinkhez.
Ezen a ponton értelemszerűen felmerül a kérdés, hogy megelőzhetőek-e (vagy – ha már kialakultak – helyrehozhatóak-e) az izomegyensúly megbomlások és az ezek következtében jelentkező degeneratív mozgásszervi betegségek. Nos, a trendi, ezrek által lájkolt és megosztott hirdetések – különféle testtartásjavító párnák, hevederek, pirulák – valamint látványos infografikák – „ha ezt a gyakorlatot naponta egyszer elvégzed, egy csapásra megoldódik a probléma” – által sugallt kép igencsak félrevezető. Sajnos ki kell ábrándítanom a hiú reményeket tápláló olvasókat, még akkor is, ha az őszinteség általában a népszerűség rovására megy: a valóságban a degeneratív mozgásszervi problémák ugyanúgy nem oldódnak meg varázsszóra, ahogy lefogyni sem lehet 2 nap alatt egy rózsaszín vagy kék tablettától, sőt, a hajunk sem nő vissza egyetlen szempillantás alatt a szárított lárvaapróléktól. Hosszú éveken át dolgoztunk azért, hogy az izomegyensúly megbomlás kialakuljon, így – ha már fennáll a probléma – csodavárás és rengeteg pénz kidobása helyett (vagy legalább mellett!!!) bizony némi erőfeszítésre is szükség lesz. A valódi gyógyuláshoz vagy állapotjavuláshoz ugyanis szisztematikus, több hónapos, szakember (gyógytornász, mozgásterapeuta, rehabilitációs tréner) által irányított munkára, a test "újraformázására" van szükség. Ha pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy még időben ébredünk és megelőzhetjük a problémák kialakulását, a legjobb, amit tehetünk, hogy szakember segítségét kérjük. Tanuljuk meg a helyes testtartás, a helyes ülés, az ergonomikus munkavégzés és a helyes testedzés szabályait, illetve sajátítsunk el néhány személyre szabott, otthon és/vagy az edzőteremben végezhető kompenzációs gyakorlatot, amellyel semlegesíthetjük a különféle, bennünket törvényszerűen érő negatív, a testet deformáló hatásokat!
Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta
A Balance Gerincközpont vezetője
